menu

Emberléptékű, otthonos és zöld kerületet építünk

A 18. kerület Budapest egyik legzöldebb kerülete, ahol egy közepes lakásnyi az egy főre jutó zöldterület. Azon dolgozunk, hogy ezt megőrizzük, növeljük, és városrészünk otthonos barátságos és emberi léptékben fejlődő kerület legyen. Nem elvont elméletekkel, hanem mindennapi közös cselekvéssel segítjük környezetünk védelmét. Mi nemcsak beszélünk róla, hogy zöldebb városrészt építünk, de számos programmal teszünk is érte.
Szaniszló Sándor
Szaniszló Sándor
polgármester
Faültetési pályázatok

Egyre több fa a kerületben

Faültetési pályázatokkal segítjük környezetünk védelmét és őrizzük meg kerületünk kertvárosias jellegét. Az önkormányzat jóvoltából bárki facsemetéhez juthat, aki vállalja annak gondozását. Sőt, tavaly már gyümölcsfákra is lehetett pályázni. Az öt év alatt több ezer csemete találta meg új gazdáját és teszi zöldebbé, élhetőbbé kerületünket.
Zöld Kerület

Madárparadicsom a kerületben

Segítjük az itt élőket, hogy kertjeiket madárbaráttá varázsolják. Együttműködünk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, és támogatásunknak köszönhetően ezernél több kertben érezhetik magukat otthon a madarak - és velük együtt azok a gyerekek, szülők, családok, akik gondoskodnak róluk.
Esővízgyűjtők

Vigyázunk a vízre

Egy nagyvárosban az egyik legnagyobb kincs az értékes ivóvíz, illetve az esővíz, amit nem engedünk elfolyni. Mi nem tudományos tanulmányokkal, hanem esővízgyűjtőkkel segítjük környezetünk védelmét, és az elmúlt öt évben több millió liter vizet sikerült megtakarítanunk ezekkel.
Kertes Kerület

Kertes kerületet építünk

Kerületünk kertvárosias jellegét kézzelfogható és hasznos támogatásokkal őrizzük meg és fejlesztjük. Ágaprítási, mulcsolási és komposztálási programmal segítjük a kertjeiket gondozókat.
Zöld Kerület

Kerületi balkonkertek

Virág- és zöldségpalántákkal, fűszernövényekkel támogatjuk a konyha- és balkonkerteket.
Közösségi kertek

Közösségi kerteket építünk

Egyre több közösségi kert szolgálja azokat, akiknek otthon nincs módjuk kertészkedni.
Zöld kerület

Környezetbaráttá tesszük épületeinket

A Zöld Liget Óvoda energiatakarékossági felújítása másoknak is példaként szolgál.
Városi erdők

Segítjük erdeink fennmaradását

Kerületünk Budapest legerdősebb városrészei közé tartozik. A Pilisi Parkerdővel együttműködve keményen dolgozunk azon, hogy a Péterhalmi-erdő és a Kapocs utcai kiserdő egyre természetesebb, egészségesebb és szebb legyen.
Zöld kerület

Élettel töltjük meg a kerületet

Kerületünk akkor lesz otthonos és élhető, ha zöldterületeinken minél természetesebb és gazdagabb az élővilág. A szép, virágos parkokért rovarhoteleket telepítünk, vadvirágos méhszigeteket hozunk létre.
Esőkertek

Felhasználjuk az esővizet

Esőkerteket, fás árkokat és kavicsgyepes parkolókat építünk, hogy megakadályozzuk a villámárvizeket. Ezek nemcsak felfogják és hasznossá teszik az esővizet, de a szerzett tapasztalatok alapján a kerületben élőknek is segítünk ilyen kertek létrehozásában. Így egyre több csapadékot őrzük meg, és egyre kevesebb ivóvizet pazarlunk el.
Zöld Kerület

Egyre több energiát takarítunk meg

Az önkormányzat a saját intézményeiben olyan rendszert vezetett be, amely segíti a megtakarítást. Így például a Bókay kert, a kerületi uszodák, sportpályák a korábbinál kevesebb energia felhasználásával több vendéget tudtak fogadni.